Pfff! Márki Zay Péter kiborította a bilit, elege lett!Elmondta az igazat ! EBBŐL BOTRÁNY LESZ AZ TUTI!

Spread the love

A politikust sem Dobrev Klára, sem Gyurcsány Ferenc nem hívta fel a vereség óta, ő viszont még Lázár Jánost is felkereste, sőt, Kocsis Mátétól Orbán Viktor miniszterelnök számát is elkérte. Márki-Zay Péter: „Gyurcsány alig várta, hogy elbukjuk a választást” „Száz százalékban Gyurcsány vagyok, nem sok marad a hullaságnak” – válaszolta Márki-Zay Péter a 24.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, hogy most épp hány százalékban politikai hulla. Mint az ismert, Lázár János a Fidesz Csongrád-Csanád megyei 4-es számú választókörzetet megnyerő képviselője egy korábbi beszélgetésben azt mondta: ,,A győzelemnek megvan a jutalma, a vereségnek pedig megvan az ára. Az én jutalmam az lesz, hogy dolgozhatok a hazámért. Márki-Zay vereségének pedig az lesz az ára, hogy 2022. április 3-án este tíz órára politikai hulla lesz.”

Igen, sajnos a politikai hullaságom kérdésében teljes az egyetértés Lázár János, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc között. Sőt, ez már nem is csupán egyetértés, inkább érdekközösség: mind azt szeretné, hogy politikai hulla legyek.

– válaszolta a vasárnapi választáson egyéniben és országosan vereséget szenvedő miniszterelnök-jelölt arra a felvetésre, hogy még sok szövetségese szerint is egyetért Lázárral.

Egy kérdéssel később azonban maga Márki-Zay is elismerte: ha a politikai karrier a fokmérő, akkor nem áll jól, igaz sose karrierként, megélhetésként gondolt a politikára, hanem hatni, tenni akart a közösségért, az emberekért és van egy óriási előnye: a becsülete.

„Hódmezővásárhely polgármestere vagyok 2018 óta, a kezemhez egyetlen fillér sem tapad, minden tettemet a tisztesség vezeti, átláthatóak a pályázatok, adományokból, önkéntesekkel fejlődik a város. Ami, meglehet, a politikai ellenfeleim szemében politikai hullává érdemesít, én mégis a tisztességben hiszek” – fejtette ki.

A politikus azzal folytatta, hogy továbbra is végtelenül csalódott vagyok és szomorú a múlt vasárnapi választás eredményei miatt, a választás tanulsága pedig számára az, hogy egy hatékonynak tűnő logikai modellt követve ugyan mindent megtett az ellenzék a sikerért, ám mégis kudarcot vallottak, vagyis nem volt jó a modell.

A munkát elvégeztük, mégis látványos kudarc a vége. Elvéreztünk a brutális propagandával szemben, képtelenek voltunk hatástalanítani a Fidesz olyan aljas hazugságait, mint hogy magyar katonákat küldenénk meghalni Ukrajnába, és hogy elzárnánk a gázcsapokat.

Márki-Zay elmondta, nagyon örülne, ha azt mondhatná, hogy a hibáik miatt szenvedtek vereséget, mert ebben az esetben csupán ki kellene javítani azokat a hibákat, és négy év múlva győznének, ám úgy véli, ennél sokkal rosszabb a helyzet és számára is lesújtó volt a felismerés, hogy jelen keretek között nem győzhető le a Fidesz. Azt is reméli, hogy annál bölcsebb a közös ellenzéki emlékezet, hogy neki tulajdonítsa a vereséget, és személyesen úgy gondolja, neki tiszta a lelkiismerete.

„Mit látunk az országban? Felpörgött az infláció, elszabadult az államadósság és az államháztartási hiány, a súlyos jogállamisági problémák miatt az Európai Unió visszatartja a Magyarországnak szánt eurómilliárdokat, eljárás indult a kormány ellen, szóval rettenetesen nagy a baj. Orbán, bár tagadja, súlyos megszorításokra készül, nőni fognak a hitelkamatok, tarthatatlan lesz a benzinárstop, megroppan a rezsicsökkentés, nem lesz nyugdíjemelés, nem lesz minimálbér-emelés, marad romokban az egészségügy és az oktatás. Ami egy egyre gyűlölködőbb, lélekszámában egyre csak fogyó, elszegényedő társadalom irányába mutat, melynek csúcsán a negyedik kétharmadával uralkodó Orbán trónol, és a hanyatlásért sose önmagát hibáztatja majd, hanem az úgymond hazaáruló ellenzéket, meg persze a nyugatot. Orbánnal ez a jövő.”