Budapest
Öt évvel azután, hogy örökbe fogadtam egy tűzoltóság előtt hagyott csecsemőt, egy nő kopogtatott az ajtómon: „Vissza kell adnod a gyermekemet!” Öt évvel ezelőtt egy hideg, viharos éjszakán egy újszülöttet találtam a tűzoltóság előtt. Nem tudtam elfordulni. Az a pillanat mindent megváltoztatott. Leo, akit később örökbefogadtam, az én kisfiam lett. …
Read More »Öt évvel azután, hogy örökbe fogadtam egy tűzoltóság előtt hagyott csecsemőt, egy nő megjelent az ajtómban: „Vissza kell adnod a gyermekemet!”Még mindig tisztán emlékszem arra az éjszakára. Egy kicsi, törékeny csomag, kopott takaróba burkolva, ott feküdt egy kosárban a tűzoltóság bejárata mellett. Épp az éjszakai műszakomat töltöttem, a hideg szél süvített, mintha a sors hívta volna fel a figyelmemet erre a magára hagyott kis életre.Alig volt egyhetes, a sírása halk, mégis határozott. A partnerem, Joe és én egymásra néztünk, a szavak nélkül is megértettük egymást.– Hívjuk a gyámügyet – mondta Joe, a hangja határozottan csengett. De én már akkor éreztem, hogy ez a gyermek valami többre hivatott. Talán pont nekem.Hónapok teltek el, és senki sem jelentkezett érte. Én pedig, a lehetetlen ellenére, beadva minden papírt, végül örökbefogadtam. Leo nevet adtam neki, mert olyan erős és elszánt volt, mint egy kis oroszlán.Az apaság nem volt könnyű, főleg egyedülállóként. De Leo minden fáradtságot és kihívást megért. Az ő mosolya, a ragyogó tekintete minden nap új értelmet adott az életemnek.Öt évvel később, amikor az életünk végre egyensúlyba került, egy kopogás az ajtón mindent felforgatott. Egy nő állt ott, az arca sápadt, a szemeiben pedig olyan fájdalom és elszántság tükröződött, amit soha nem fogok elfelejteni.– Vissza kell adnod a gyermekemet – mondta, a hangja remegett, de határozott volt.
