Gyalog indult el Putyinhoz egy magyar nyugdíjas veterán..

Spread the love

A béke üzenetével a szívemben elindulok Moszkva felé, Putyinhoz – írja az a magyar katona, aki gyalog vág neki az elképesztő útnak.

Kónya Péter katonaként szolgált a Varsói Szerződés ideje alatt, majd a Magyar Honvédségben, illetve akkor is, amikor Magyarország NATO-taggá vált. Ahogy írja, mindig a politikusok mondták meg neki, merre fordítsa a fegyverét, végül inkább úgy döntött, ő is megpróbálkozik a politikával, hogy jó ügyet szolgáljon, de beletörött a bicskája. Az osztrák határ mellé, Velembe költözött, ahol megtalálta a békéjét, amit most romba döntöttek az ukrajnai események. Ezért szinte öngyilkosnak tűnő vállalkozásra adta a fejét: úgy határozott, elindul Moszkvába, hogy jobb belátásra bírja Vlagyimir Putyint.

(A legfrissebb hírek itt)

Az egykori katona pénz, igazolvány, telefon nélkül vág neki az útnak, arra kérve az embereket, akinek lehetősége van, csatlakozzon hozzá, kísérje el valameddig.

– Az útvonalam Velem–Szombathely–Budapest–Miskolc–Záhony–Lviv–Kijev–Moszkva). Megyek, amíg bírok, csak remélni tudom, hogy lesz majd, aki átveszi a stafétát – írta üzenetében a közösségi oldalán.

About admin

Check Also

Gyógyíthatatlan beteg Hernádi Judit.. ” semminek semmi értelme már…”

Spread the love A Jászai Mari-díjas színésznő, Hernádi Judit évről évre egy megpróbáltatással teli hónap …