Zelenszkij: Magyarok! Íme a bizonyíték, hogy Putyin nem fog megállni Ukrajnánál!

Spread the love

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap este beszélt, hogy Oroszországnak tervei vannak más országok megszállására is, Ukrajna csak a kezdet volt – közölte a BBC és a Sky News is közölte.

Az ukrán elnök videójában elmondta, hogy egy orosz tábornok nyilatkozatára alapozza súlyos kijelentését:

Rusztam Minnyekajev orosz parancsnok ugyanis arról beszélt: azért is akarnak teljes kontrollt szerezni Ukrajna déli része fölött, mert így közvetlenül hozzáférnének Moldova szakadár régiójához is.

Az orosz központi katonai körzet parancsnokhelyettese azt mondta, hogy Moszkva tervei között szerepel az egész keleti Donbasz régió elfoglalása.

Az erők ezután összekapcsolódnának a Krím félszigettel, és elfoglalnák Ukrajna egész déli részét, egészen Moldova Oroszország által megszállt, szakadár régiójáig.

Zelenszkij ennek ismeretében kijelentette: Ukrajna csak a kezdet volt Oroszország számára és Putyin nem fog megállni.

Az ukrán elnök azt is bejelentette, hogy a nyugati szövetségesi ezekben a pillanatokban szállítják le azokat a fegyvereket, amiket Ukrajna kért.

Beleértve az USA újabb 800 millió dolláros katonai segélyét, mely számos fegyvert is tartalmaz.

Forrás

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=3m7MBLskQ_A&t=322s

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …