Sun. Nov 27th, 2022
Spread the love

3,1 százalékos mínuszba esett a hírre a BUX-index, azaz a budapesti tőzsdeindex, zuhannak a nagy magyar részvényárfolyamok is, az OTP például 5,3 százalékot esett a bejelentés után. Az ötórás tőzsdei zárás előtt a papírok, köztük az OTP is sikerrel korrigált felfelé, de a reggeli szintet nem tudta elérni. Az euró a 370 forintos szintről percek alatt 377 forintra emelkedett. A Magyarország elleni eljárás lényege, hogy az EU-s pénzek kifizetését jogállamisági feltételekhez kötik. Brüsszel pedig kockázatként értékelte a magyarországi korrupció mértékét.

Amennyiben az uniós pénzek nem érkeznek meg, az komoly gazdasági problémát fog jelenteni Magyarországnak. Az eljárás: Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén. Az EP-frakciók vezetői az uniós politikai prioritások végrehajtásáról kérdezték a bizottság elnökét. Von der Leyen a baloldali-liberális politikusok magyar és lengyel jogállamiságról feltett kérdéséire válaszolva elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete – amelyben a bírák elutasították a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket – megerősítette: “a bizottság megközelítése helyes ebben a témában”. Hozzátette: a magyar kormánynak adtak esélyt arra, hogy a bizottság aggályaira válaszoljon, ezeket a válaszokat a testület elemezte. Arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell tennünk a következő lépést – szögezte le. Ursula von der Leyen azt mondta: Magyarországon a korrupció a legnagyobb probléma.

Hozzátette, hogy a bizottság tárgyal a magyar kormánnyal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó alaphoz kapcsolódó terv elfogadásáról és a források folyósításáról, de a folyamatot ez idáig nem sikerült lezárniuk. “Számunkra a korrupció elleni fellépés a legfontosabb feltétel e téren” – emelte ki a brüsszeli uniós végrehajtó testület elnöke. Lengyelországot egyelőre nem bántják. Lengyelországgal kapcsolatban Ursula von der Leyen elmondta, hogy ott a legnagyobb aggályt a jogállamiság terén az igazságszolgáltatás függetlensége jelenti, amit az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárásban – a jogállamiságra jelentett rendszerszintű veszély kockázatát elemezve – vizsgálnak. A helyreállítási alap forrásairól Lengyelországgal kapcsolatban azt mondta, hogy a vita egyelőre lezáratlan. Forrás: Blikk.hu

By admin