Tue. Aug 16th, 2022
Spread the love

Budapest – Másfél év után jogerős ítélet született Tóth-Hódi Pamela és Berki Krisztián ügyében – tudta meg a Blikk.

Az egykori sztárpár közös gyermekük, Natasa Zselyke elhelyezése miatt fordult a bírósághoz, ugyanis a felek sokáig nem tudtak megállapodni abban, hogy mikor hol és mennyi időt töltsön kislányuk.

Pamela korábban próbált peren kívül dűlőre jutni az egykori Fradi-vezérrel, sőt, 2020-ban meg is egyeztek Natika elhelyezéséről, ám mielőtt a bíróság érvényesíthette volna a megállapodást Berki váratlanul visszatáncolt. Most végre pont került az ügy végére. Lapunk megkereste Pamelát, aki nem cáfolta értesülésünket. Először arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot.

– Nem akartam bíróságra menni, próbáltam ezt elkerülni, és normálisan, egymás közt rendezni a helyzetet. Egyszer már meg is egyeztünk, de amikor már a bíróságon voltunk, Krisztián váratlanul visszalépett, ennek okát sosem indokolta meg, ezzel nem hagyva más megoldást, minthogy kénytelen voltam beleállni a pereskedésbe, amelynek mostanra lett meg az eredménye – kezdte lapunknak Pamela. – Most boldog és nyugodt vagyok, mert a határozat szent és sérthetetlen, a bíróság mondja ki, hogy milyen kötelezettségei vannak a szülőknek, hogy mik a szabályok. A mi esetünkben különösen fontos volt a szabályok bevezetése, mivel rengeteg konfliktusunk adódott abból, hogy a másik fél nem tartotta magát a korábban megbeszéltekhez. Az elmúlt másfél év fizikálisan, lelkileg és anyagilag sem volt egyszerű, örülök, hogy végre lezárult.

A határozat szerint Berkinek havonta 80 ezer forint gyerektartást kell fizetnie, valamint visszamenőleg 1,39 millió forintot is át kell utalnia az elmaradt tartásdíj miatt, amelyet az izomceleb még nem tett meg, holott a befizetés határideje már lejárt.

– Az eredeti megállapodásban én lemondtam a gyerektartásról, egy forintot sem kértem volna Krisztiántól, ám amikor felrúgta az alkut, akkor úgy határoztam, hogy döntsön a bíróság belátása szerint ebben a kérdésben. Még nem utalta át a pénzt, de már küldtek neki felszólítást, majd az állam behajtja rajta – folytatta Pamela, akinek az volt a legfontosabb, hogy lánya, Natika ne sérüljön a konfliktus miatt, ami közte és volt párja közt zajlik. – Számomra fontos volt, hogy a szülői felügyeleti jogot száz százalékosan én gyakoroljam, a gyermek törvényes képviselete személyes és vagyoni ügyekben az én felelősségem legyen. Ennek értelmében például én határozok arról, hogy Nati hogyan és mikor jelenhet meg a közösségi médiában, fotókon, videókon, vagy magánéleti ügyekben. Nem mondtam neki semmit, mivel még csak nyolc éves, nem szabad őt felnőttként kezelni, és terhelni azzal, amihez még kicsi. Számomra a gyermekeim lelki békéje és nyugalma a legfontosabb. Krisztiánnal nem beszéltem az ítéletről, nem vagyok hajlandó erről tárgyalni vele, ez az ügyvédek dolga.

– Másfél éves lehettem amikor a szüleim elváltak. Apám nem volt az életemben, nem látogatott minket, nem találkoztunk… mondjuk ki: apa nélkül nőttünk fel. Volt párszor, hogy elvitt minket a nagyszüleinkhez vagy egy cukrászdába, de ezt is sok év elteltével. Nem tudom, haragszom-e rá, de az biztos, hogy azért nem szabad hanyagolni egy gyermeket, mert a szülők kapcsolata megromlik – mesélte Pamela a Palikék Világa by Manna című műsorban.

A Blikknek elárulta Pamela, milyen most a kapcsolata az édesapjával.

– Ma már azt érzem, hogy nem lököm el magamtól, de nyitni sem tudok még. Érzelmileg erőltetni semmit nem fogok, hisz nem is lehet és nem is kell. Az utóbbi időben találkoztunk családi eseményeken, beszélgettünk, kezdünk ismerkedni. Az unokáival is találkozott, közöttük is jó a kapcsolat ilyenkor – árulta el lapunknak az influenszer.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!  

By admin